belül
elakadás
elfogadni
fájdalom
párkapcsolat
pilla
szerelem
szomorúság
Hol a madár se jár
18:29
hol az ölelés
A nyár még perzsel, miközben lassan – de biztosan - múlik.
A szerelem is lehet heves, tüzes, perzselő, szenvedélyes, forró, lángoló – mint az idei nyár kánikulai hetei. A szerelem is elmúlhat, lassan vagy egyik pillanatról a másikra, megmagyarázhatatlanul – bárhogyan, bármennyire is magyarázhatjuk. Ahogy jött, úgy megy is. Megégethet, s aztán örökre megmaradó „égési” sebet okozhat az énünk határvonalain, a bőrünkön. Nem csak napkiütések vannak, szerelmibánat-kiütés is van, knock-out a javából. Viszket, ég, sajog, lángol, vakarod,
vakarnád le magadról, tépnéd le a bőrödről, ahol még érzed a Másik érintését, ahol még egynek érezted magad a pároddal, a másik feleddel. De a seb nem felületi, hanem mélyre hatoló, mert a szívedben gyökerezik. Egész pontosan a csücskében. Onnan nem lehet egyszerűen kivenni, kidobni. Csak hosszú, fájdalmas, kemény lelki munkával lehet módszeresen kitépni a gyökérszálakat, eltépve a kötődés még élő rostjait. Csak nehogy az egészet vigye! A közben felfakadó könnyek és veríték áztathatják át újra a szeretet-szerelem-kapcsolatképesség felperzselt, kiszikkadt termőtalaját.
vakarnád le magadról, tépnéd le a bőrödről, ahol még érzed a Másik érintését, ahol még egynek érezted magad a pároddal, a másik feleddel. De a seb nem felületi, hanem mélyre hatoló, mert a szívedben gyökerezik. Egész pontosan a csücskében. Onnan nem lehet egyszerűen kivenni, kidobni. Csak hosszú, fájdalmas, kemény lelki munkával lehet módszeresen kitépni a gyökérszálakat, eltépve a kötődés még élő rostjait. Csak nehogy az egészet vigye! A közben felfakadó könnyek és veríték áztathatják át újra a szeretet-szerelem-kapcsolatképesség felperzselt, kiszikkadt termőtalaját.
Az égési seb beheged, bár mindig emlékeztet arra, amikor megégettük magunkat – akár mi mentünk túl közel a tűzhöz, akár a kályha jött közelebb. A szív szívós rostjain is megmaradnak a sebhelyek, csomók, hegek – de vajon erősítik, edzik a továbbra is szorgalmasan dobogó szív izmait, vagy gátolják az érzések, kötődés, bizalom szabad áramlását, folyamatos összehúzódását, kitágulását, az élet ritmusát?
Van egy különösen kedvenc Ancsel Éva idézetem: „Nem aki lángot ölel, nem az a bátor, hanem aki embert, egészen lassan égőt ölel – csak az a bátor.”
Amíg a lassan égőt merjük ölelni, addig azért – még ha gyáván is – de a lángolást is meg kell ismerni, meg kell pörkölődni. A mogyoró is zamatosabb úgy…
Egyszer azt kértem a Jóistentől (univerzumtól, sorstól – tetszés szerint), hogy bárcsak küldene szerelmet, hogy az akkori kapcsolatot ott merjem hagyni, mert már kiüresedett. Megkaptam (ezúton köszönöm). Több évig öleltem a lángot, és ölelték az enyémet.
Most inkább társat kérnék (ha lehet még egyáltalán kérésem), olyan lassan égő fajtát, akihez - minden bátorságomat összeszedve - odamerészkednék, persze ő is, aztán hosszan, de biztosan melegedhetnénk egymás mellett, ha véget ér a kánikula.
Lejegyezte: Pilla
0 megjegyzés