abszurd humor
elfogadni
figyelem
groteszk
hangulatok
társadalom
társas magány
tintaflinta
világ
Utazóközösség
18:23
Közösségek hálójában élünk. Harminc éve vagyok aktív tagja az autósok népes táborának, s mostanság – pontosan három hete – közösséget váltottam; tömegközlekedek. Ha őszinte akarok lenni, ez a három hét nekem több mint elég, de ezt sem én irányítom, hanem a megváltozott életkörülményeim. Nyilván, aki napi szinten tömegközlekedik, semmi különöset nem tapasztal; megszokott rutin. Ők azok, akik rezzenéstelen arccal tudnak a semmibe révedni, jelét sem adva, az itt és most érzésnek. Én még aktív résztvevője vagyok a hullámzásnak, sőt, nekem sokszor kell fegyelmezni magam, s vissza kell rendezni arcizmaimat is a semleges, „köszönöm jól” indulópozícióba.
Nem tehetek róla,
ami vidám azon mosolygok. De le tudok döbbenni, meg tudok botránkozni, vagy egyszerűen elszomorodom, ha olyat látok.
Nem tehetek róla,
ami vidám azon mosolygok. De le tudok döbbenni, meg tudok botránkozni, vagy egyszerűen elszomorodom, ha olyat látok.
Megfigyelték-e már, hogy a nap adott szakában, ugyanazok az arcok utaznak egy járművön? „Utazóközösség”! Na, ugye! Ha lenne bennünk annyi nyitottság, akár beszélgethetnénk is. Talán nem kéne a telefonokba mélyedni korosztálytól függetlenül…
Igen, hűséges társunk a telefon – és az általa nyújtott lehetőségek: internet, zenehallgatás és a telefonálás. Milyen jó is értesülni arról kora reggel, hogy valaki most jött a „szihiátriáról” vagy mindjárt megy Jolihoz és viszi az este elkészített töpörtyűkrémet. Mert itt a hírek is hangosak és élményszerűek.
A legmegrázóbb élményem az volt, amikoris egy hűs hajnalon, több mint félórán keresztül két zenei stílus közé szorultam. Bár ezen a téren a műfaji tudásom hagy némi kívánni valót, megpróbáltam beazonosítani a mellettem utazó két egyén fülén lévő fülhallgatón át kiáramló, számomra teljesen élvezhetetlen üvöltözést. Kemény rockra és punk-rockra tippeltem. Bármi lett légyen is a stílus, a hatás megsemmisítő volt, hiszen a szokásos helyszűke miatt, még esélyem sem volt arrébb menni. Úgy szálltam le a járműről, hogy ide nekem egy csákányt és egy hatalmas sziklát, hadd törjem, zúzzam apró darabokra. Közösségi élmény… És mentem a munkahelyem felé… Jól indult a napom!
Szintén érdekes látvány volt a villamoson az is, amikor – nyilván a fülében tobzódó zenének engedve –, egy amúgy konszolidált külsejű harmincas hölgy, magáról megfeledkezve, rögtönzött rúdtáncot adott elő. Tette mindezt az "utazóközösségünk" férfitagjainak nagy örömére, egy olyan közegben, ahol a helykihasználás 110%-os volt… Élmény volt mindenkinek.
Mivel munkába járási szokásom kitart - köszönhetően a benzináraknak, és a belvárosi parkolás kaotikus állapotának -, én tovább fülelek és nézelődöm. Figyelem az emberek sokszínű öltözködését, viselkedését és szavait a megállókban és a járműveken. …és felkészültem arra, hogy még sok döbbenetben élményben lesz részem. Így, ha bárki, aki hajlandó egy pillanatra felnézni a ketyeréjéről, s egy furcsa érzelmeket kifejező arcra lesz figyelmes, kérem, ne botránkozzon meg. Nem, nem egy őrülttel találta szembe magát. Nem kell se megijedni, se elfordulni, se lesütni a fejeket, csak az „utazóközösség” egyik aktívan tömegközlekedő tagjával akadt össze a tekintete, aki nem csak néz, hanem lát is.
lejegyezte Tintaflinta
0 megjegyzés