selyemgubanc: szabadidő

Kirándulás ajánló: A Regéci vár

20:19

A Regéci várról való első emlékem, hogy a szüleimmel kiszállunk az autóból, és nekiindulunk megmászni a hegyet. Hosszasan menetelünk egy szántóföldön keresztül, és a hegy a várral együtt egyre távolibbnak tűnik…

Azóta sem másztam meg Regéc felől. Helyette Mogyoróskát ajánlom, sokkal szebb az út; kényelmes tempóban, végig az erdőben lehet haladni. Szerencsére ezt a várat is elkezdték újraépíteni, és el is készültek a rondellával, sőt, a falakat is építik már az alaprajznak megfelelően. Kedvenc helyem a várban az a hatalmas szikla, amire oly sokszor felmásztunk, kihasaltunk, és úgy gyönyörködtünk a tájban (most már persze korlát van rajta).

Zrínyi Ilona is élt a Regéci várban egy időben.

Álljon itt egy kis ízelítő az ő várrend-tartásából 1678-ból,
és döntse el a kedves olvasó, vajon ma is érvényesek lehetnének-e a szabályai ☺:

Tilos a szitkozódás. Akit rajtakapnak, 1 Ft-ot fizet, vagy 12 botütést kap.
Éjjel dobszóval kell a várat megkerülni.
Aki a várat meghágja – felmászik a falra – fejvesztéssel bűnhődik.
Cirkáló, virrasztó, ha elalszik őrségben, első alkalommal három pálcaütést kap, második alkalommal le kell vetni a vár fokáról a mélybe.
Ha a szolgák közül valaki kapitányi engedéllyel a váron kívülre távozik, és éjjelre nem jön vissza, tömlöcben bűnhődjön, pálcázzák meg, s ha ismételten előfordul, keményebb verést kap és vasra verik.
Ha valakit elfognak és tömlöcbe vetnek – kivéve, ha parasztról van szó – az úrnőt értesíteni kell.
Aki valakire kardot ránt, a kezét le kell vágni, ha vért is ont, lenyakazzák.
Az őrség havonta tartson céllövési gyakorlatot, a fegyvereket tartsák rendben, a gyalogosok a mustrán tisztességes bocskorban jelenjenek meg.
A tömlöctartó a rabokért a fejével felel.
A várban mindig tartsanak készenlétben hordókban vizet a tűzoltásra, hetente tisztítsák a kéményeket.
A garázdákat, szitkozódókat zárják tömlöcbe, reggeltől estig tartó időre, ha a nap második szakában követi el tettét, akkor estétől reggelig.
Holmi fosos kurvákat be ne bocsássanak a várba.
A darabontok feleségei a várban magukat megbecsüljék, ne szitkozódjanak egymás közt, ne verekedjenek a várban az asszonyok. Akit rajtakapnak, a kapu között tizenkettőt üssenek rá, ha makacs, ki kell űzni a várból.

Ha szeretnéd megnézni a Regéci várat a távolból, menj fel a Sólyomkőre a Mlaka lét felől vagy a Háromhutákból. Csodás panoráma vár rád. ☺

Lejegyezte: Szemfény

Rám-szakad-ék

20:03

Itt a tavasz, itt a túra szezon! Végre nem a sarat dagasztjuk, nekivághatunk az első bemelegítő gyaloglásnak. De nem árt, ha lelkileg is felkészülünk. Na nem a természet nyújtotta élményekre, inkább embertársaink elviselésére, hisz hiába „rándulunk ki” a városból, lépten-nyomon egymásba ütközünk az ismertebb útvonalakon.

Régen és főleg vidéken még az a szokás járta, hogy akik szembetalálkoztak a gyalogösvényen, köszöntötték egymást. Ez a főváros környéki helyeken egyre ritkább, amit valahogy meg is értek, hisz vannak olyan szakaszok, ahol olyan gyakran jön szembe valaki, hogy végül már azon kapná magát az ember, hogy mást se csinál, csak köszönget.

De ami tavaly ősszel várt ránk a rám-szakadékos túránkon, az tette föl az i-re a pontot igazán, és nemcsak a tömeg szempontjából. Sikerült épp olyan időpontban odaérnünk a szurdok közelébe, mikor több iskolás busz is kiengedte tartalmát,

jóval megnövelve az amúgy sem kicsi turista számot. Szerencsére a gyerekek és tanáraik még csoportokba rendeződtek, így őket meg tudtuk előzni, de sajnos még így is maradtunk bőven. A szurdok bejáratánál már csak egyesével és lépésben tudtunk haladni, sőt időnként még úgy sem.

Mint kiderült egy négyéves csemetével gondosan felszerelkezett család tartotta föl a sort. Nagyobb gyerekekkel érkező szülők jegyezték meg jó hangosan, hogy nyolc éves kor alatt nem ajánlott ez az útvonal, ők megnézték a neten. De van olyan, akiknél a gyerek élménye az első, méghozzá mindenáron, más nem számít. A legnagyobb nyugalommal biztatták a kicsit, hogy próbálja átugrani a minduntalan elébe kerülő patakot, majd, mivel ez fizikailag lehetetlen feladat volt a rövid lábacskáknak, húzták-nyúzták, egymásnak adogatták a kisfiút, és azzal vigasztalták, hogy lesz majd mit elmesélnie az óvodában. Hát igen. Hogy később a meredek vaslétránál mit adhattak elő a többiek szórakoztatására, azt nem tudom. Addig sikerült kielőznöm őket.

Mások, azért álltak meg lépten nyomon, hogy szelfizzenek a szurdokkal, vízeséssel, vaslétrával, szendviccsel, kutyával??? és életük párjával a háttérben.

A nyugdíjasok is meg-megálltak, hogy a hátizsákuk tartalmát átrendezve titkon kiszuszogják magukat, majd elnézést kérve a mögöttük elakadtaktól, tovább tipegjenek. Mélyen elgondolkoztam azon, hogy ha egyszer mégis csak nyugdíjas leszek és elég fitt is egy ilyen túrához, vajon mi visz majd rá arra, hogy hétvégén vágjak neki, mikor egy kisebb városnyi – máskor nem ráérő - ember szintén ott tobzódik.

A csúcs mégis az a fiatal pár volt, akik kilométereken át előttünk haladtak. A srác sportosan, megfelelő bakancsban magabiztosan lépkedett. A barátnője plaza-cuccban, utcai cipőben, szegecses retiküllel a kezében billegett. Eleinte jó kedvű volt, de miután jó párszor majd’ elzakózott a patak kövein ugrálva, kitéve magát a vízbe esésnek, hangosan szidalmazni kezdte a kedvesét. Kikérte magának, hogy ilyen helyre hozta és különben is, az ő lábai rövidek ehhez a kalandtúrához. Végül visszafordulással fenyegetőzött, ami az egyemberes ösvényt és a kötelező haladási irányt tekintve kivitelezhetetlennek tűnt. A srác egy ideig nyugtatgatta, majd megunta a hisztit és otthagyta. A vaslétránál összetorlódott csoportnál szerencsére bevárta a lányt, sőt ki is békítette. Minket pedig megkértek, hogy fotózzuk le őket, ahogy boldogan mosolyognak. Ő, ha ezek a képek úgy igazából mesélni tudnának!

Idén jól megfontoljuk, mikor hová megyünk. A madárcsivitelés, avar zizegés, patak csörgedezés hangját is szeretném úgy igazán élvezni. Előnyben részesítjük majd a távolabbi, eldugott helyeket és az esőbe hajló időjárást. A Rám-szakadékot szeretném újra látni. De csakis hétköznap jöhet szóba.

Lejegyezte: Vica

Boeing, Boeing – színdarab ajánló

20:04

Az idei színházi évadban a Thália színház lett a kedvencünk. Azért a Thália, mert vicces, vidám, lendületes, fordulatos, látványos darabokat játszanak és szerintem nagyon jól csinálják, amit csinálnak.

Mostanában a komoly, gondolkodásra ösztönző, szívfacsaró darabok helyett inkább a kikapcsolódást nyújtó, laza, vicces színházi élményekre vagyunk fogékonyak. A hétköznapok darálója után valami olyan kell, ami az agyat az űrbe lövi és ellazít, kikapcsol, feltölt. A Tháliában a mi igényeinkhez tökéletesen passzoló, zseni előadások vannak.

Ajánlom mindenki figyelmébe, aki
szeret nevetni és hozzánk hasonlóan egy laza kikapcsolódásra vágyik, a Boeing, Boeing – leszállás Párizsba vagy a Rövid a póráz előadásokat. Egy zúzda munkanap után felüdülés a léleknek, bár megterhelő a rekeszizmoknak. Aki komolyabb hangvételű művészeti előadásra vágyik, annak nem ajánlom a fentieket.

A darab Párizsban játszódik, Bernard a házvezetőnőjével és felváltva 3 csinos légiutas kísérővel "él" együtt. Menyasszonyai mellett még egy régi iskolatárs is belecsöppen a menetrendbe. Itt kezdődik minden bonyodalom.
A Boeing, Boeing parádés szereposztásában Molnár Piroska is feltűnik. Alakítása fergeteges. Alig vártuk, hogy feltűnjön a színen és elkápráztasson minket a játékával. Minden vicces amit csinál, amit mond, ahogy mondja. Imádtuk. De a többi szereplő is kitett magáért: Pindroch Csaba az egyik főszereplő, aki az egész bonyodalom középpontja, Vida Péter, aki elképesztő tehetség és lehengerlő a játéka ebben a darabban, Schell Judit, Gubás Gabi és Tóth Eszter, akik a légiutas kísérők, szépek, naivak, ahogy annak lennie kell. Egyszóval mindannyian szuperül alakítanak. Egészen elhiszi az ember, hogy ez a sok bonyodalom és kavarodás ott és akkor történik.

Az év végi forgatagban ha tehetitek, szánjatok időt a színházra és válasszatok egy jó kis darabot!Érdemes jó előre gondolkodni, mert a Tháliában egyik napról a másikra nem igazán lehet jegyet kapni, a decemberi előadásokra is már csak néhány egymás mellé szóló jegyet csíphetünk el.

Jó kultúrálódást! :)

lejegyezte: sziluett

Zongorakoncert - akár az élet

19:36

A tegnap este zongorakoncerten voltam. Fergeteges élmény volt és már azt is tudom, miért. Azért, mert olyan volt, mint maga az élet.

Lassan indult. Pedig nem kellett hangolni. Pontosabban nem kellett hangolni a hangszert. A fülemet kellett. A fülemet, az agyamat, a szívemet kellett rányitni erre a csoda világra. Lassan indult, igazán lassan. Előbb csak néhány pöttyintés, mintha nyári eső kerekedne a semmiből. Nagy, kövér pöttyök voltak. Nyomot hagytak, de ezek a nyomok még nem keltettek semmilyen érzést. Még kívülről figyeltem. A lépcsőn felszaladó léptek feszülése még nem halt el a lábaimban, a karomon még ott volt a ruhatárba leadott kabát melege, az arcomon még éreztem a tovahaladó villamos suhanását, a fülem még tele volt a külvilág zajával. Aztán elhalványultak. Elhalványultak, mint
az előadóterem mennyezeti csillárjának fényei és elkezdett körülölelni a zene. Előbb csak a magas hangok, aztán a mélyek, aztán a félhangok és az egészek. Nem is tudom, mintha külön-külön megszólított volna mindenik, hogy körbetáncoljon és megmutassa milyen az élet.

Mert az élet ilyen. Lassan indul, hangonként. És előbb csak egy-két játékos trilla kényeztet, míg ki nem alakul a fő téma. És egyszer csak kibomlik, szinte kivirágzik a mű. A fő téma variációk egyre másra visszatérnek. Más-más köntösben, más-más hangfekvésben mint valami mesebeli virág szirmai. Van, amikor már az első pillanatban felismerjük és van, amikor csak a végén jövünk rá, hogy ez is az volt. Már ezerszer megtörtént ez velünk, akár akarjuk, akár nem. És közben halad előre a darab és érezzük, egyre jobban rákapunk az ízére. Megszeretjük. Édes élet! És ha van rá fülünk, hogy a fő téma mellett meghúzódó csendesebb és mégis játékosan ki-ki kacsingató az apró trillákat is meghalljuk, akkor valami kápráztatóban van részünk. A hétköznapi élet apró örömei. Mert néha, ha egy-egy nagyobb futam alatt megcsillan egy-két gyöngyszem - mint a napsugár -… oh, az maga a káprázat. És igen, vannak lassabb részek, amihez kell a türelem, és nagyon gyorsak, amihez kapaszkodni kell, hogy le ne maradjunk. Sőt, nem érdemes kihagyni a szomorkásabb vagy fájdalmas részeket sem, mert csak ezek hátterén fodrozódik a boldogság. Mert ezek is kellenek, akár a feszített ívek. Aztán úgy a delelője környékén, egyre sűrűbbé válik az egész. Olyan, mintha megállna az idő és egy másik, eddig ismeretlen dimenzióba kerülnénk és mi hagyjuk magunkat lebegtetni, miközben érezzük, hogy egy tapodtat sem mozdulunk… és elhisszük, hogy ez adottság, és örökre a mienk ez a lét.

Itt a helye annak a hangpillanatnak, amikor a teljes valónkkal jelen tudunk lenni, érezzük a ritmust, az ütemet, a lüktetést… és a végtelennek tűnő hálát, hogy ez velünk történik meg; a pillanat, amikor megéljük a létezés csodáját

Aztán vége. Van, akinek még sokáig elmuzsikál, aztán lassan elhalkul – van, akinek hirtelen megszakad. Kinek hogy. De elkerülhetetlenül megérkezik a vég is. És hiába a karmesteri igyekezet, arra, hogy szépen érjünk földet, visszazuhanunk a jelenbe. S mert a remény hal meg utoljára, még bízunk abba, hogy még ott marad a hallgató fülében, egy emlék… (rólunk, a darabról, az előadókról?), ...és szól.
Ha körülnézek, azt látom, hogy addig szól már csak, amíg aktuális rádióadó rá nem ripacskodik… ha nincs aki kikapcsolja azt.

lejegyezte: ebarátnőm

Hídfoglalás - ajánló

18:55

Ilyen még nem volt Budapesten, vagy legalábbis én nem emlékszem rá. A Szabadság híd felújítás miatt lezárásra került és a népek, kihasználva a kínálkozó lehetőséget, birtokba vették a hidat. Elfoglalták, nap mint nap, újra és újra elfoglalják, rátelepednek, piknikeznek, táncolnak, tornáznak rajta. Felmásznak a híd pilléreire, bár ez tilos és erre tábla is felhívja a figyelmet, erre senkit nem biztatnék, de a hídon heverészni, bandázni, időt tölteni lehet. A felújítási munkák nem a hídon, hanem a hídfőné zajlanak, így gyalogosan, biciklivel, rollerrel szabad bejárás kínálkozik, viszont autó és egyéb jármű nem mehet fel a hídra. Pont ez az oka a hídfoglalásnak.

A város lakói nyugis helyeket, tágas, lehetőleg víz közeli tereket keresnek, olyat ahol kicsi a forgalom vagy teljesen autó és jármű mentesség van. Azok a helyek, amik ilyenek (Kopaszi gát, Római part stb.), zsúfolásig megtelnek ilyenkor a jó időben
. És most itt van még egy lehetőség a belváros és a Duna kellős közepén, mert a hídon héderelni cool, és ez vonzza is korosztálytól függetlenül a városlakókat.

A hídon nem csak magánszemélyek látták meg a lehetőséget egy kis ejtőzésre. Számos program szerveződik. Amikor ott jártam éppen táncóra (salsának néztem) zajlott. Hatalmas feeling lehet a Szabadság hídon salsazni :)

De találtam jóga órákat is, amiket az oktató a Szabadság hídra hirdetett meg. Az érdeklődés óriási, a héten megtartott jóga órára kb 600-an mentek el. Az eseményről külföldi hírműsorok is beszámoltak. A következő alkalomról itt olvashattok:

https://www.facebook.com/events/1467370176613848/

A hídlezárás augusztus végéig tart, még van egy kis idő kihasználni a lehetőséget. Menjetek, próbáljátok ki, ha nem akartok jógázni, vagy salsazni, akkor csak egy sörrel, szendviccsel, pléddel, polifoammal vagy amivel kedvetek van a Szabadság híd közepén ejtőzni egy nehéz nap után vagy hétvégén.

lejegyezte: sziluett

Kirándulás ajánló: A Regéci vár

Rám-szakad-ék

Boeing, Boeing – színdarab ajánló

Zongorakoncert - akár az élet

Hídfoglalás - ajánló

Kapcsolat

Írások szerzők szerint

Facebook

Népszerű bejegyzések