Csak a...
20:46Csak a rövidnadrágot itthon ne felejtse! - erre ébredt kora hajnalban. Csak ott ne maradjon a fregolin! Már lefekvéskor is annyira izgato...
20:46
Csak a rövidnadrágot itthon ne felejtse! - erre ébredt kora hajnalban. Csak ott ne maradjon a fregolin! Már lefekvéskor is annyira izgatott volt, hogy alig tudott elaludni és most - tessék! - másfél óra alvás után, itt kakukkol. Borzalmasan fog kinézni reggel… Nem baj, egy kis smink csodákra képes.
Nem volt szándékában sminkelni, de majd legfeljebb feldob valami könnyűt és kész. Már amúgy is megszokta, hogy smink nélkül nem igen mehet ki az ajtón. A tükörbe már nem is hisz. De a tükörnek sem... Emlékszik, meg tini korában a tükör volt a legjobb barátja. Rengeteget piszkálta érte az anyja, hogy órákat volt képes a tükör előtt üldögélni. De hát muszáj volt megismernie az arcát és jól begyakorolni a mozdulatokat, a pontos mimikát. Senki nem rendelkezett a baráti társaságból jobb önismerettel ezen a téren. Ment is minden, mint a karikacsapás. Akkor és olyan kapcsolatot kezdeményezett amikor, amilyent és pláne akivel akart. Pontosan tudta, hogy mikor és mennyire húzza fel a szemöldökét, mosolyogjon vagy biggyessze az ajkait. És ez bejött. Mindig!
Az évek elszaladtak, a kapcsolatai is.
A gyerekei felnőttek és az a nő, aki minden reggel szembejött vele a szokásos kirakat-ablakában – abban, ami a lakásuk előtti átjárót s a hétköznap reggeleket tükrözte – egyre idegenebb volt számára. Valahogy az évek során eltávolodtak egymástól… Olyan sok mindenre kellet figyelni, ami nem ő maga volt... Olyan sok mindenhez és mindenkihez kellet alkalmazkodni, nemritkán úgy hogy erőszakot tett a saját lelkén... Mígnem egyik reggel - már nem is tudja pontosan mikor -, arra ébredt, hogy már a külsejére is alig ismert rá. Valahol mélyen meg mindig az a kis csitri volt, akit az érdekelt, hogy hogyan működik a világ és hogy ő maga, hogyan tudja működtetni – mondjuk mimikai trükkökkel. De az eszközkészlete teljesen megváltozott, ez fáradt törődött arc, a fénytelen őszes haj, itt-ott diszkrét zsírpárnákkal bélelt alkat… nos, ez nem a megszokott eszköztár. Vontatott, nőiességet-, dinamikát nélkülöző mozdulatok...
A gyerekei felnőttek és az a nő, aki minden reggel szembejött vele a szokásos kirakat-ablakában – abban, ami a lakásuk előtti átjárót s a hétköznap reggeleket tükrözte – egyre idegenebb volt számára. Valahogy az évek során eltávolodtak egymástól… Olyan sok mindenre kellet figyelni, ami nem ő maga volt... Olyan sok mindenhez és mindenkihez kellet alkalmazkodni, nemritkán úgy hogy erőszakot tett a saját lelkén... Mígnem egyik reggel - már nem is tudja pontosan mikor -, arra ébredt, hogy már a külsejére is alig ismert rá. Valahol mélyen meg mindig az a kis csitri volt, akit az érdekelt, hogy hogyan működik a világ és hogy ő maga, hogyan tudja működtetni – mondjuk mimikai trükkökkel. De az eszközkészlete teljesen megváltozott, ez fáradt törődött arc, a fénytelen őszes haj, itt-ott diszkrét zsírpárnákkal bélelt alkat… nos, ez nem a megszokott eszköztár. Vontatott, nőiességet-, dinamikát nélkülöző mozdulatok...
Tényleg nem tudja, mikor eszmélt rá… De! Mégis tudja! Pontosan emlékszik, mikor jött rá erre! Egy esős novemberi reggel, munkába menet érte a döbbenet. Ott, az átjáró kellős közepén hasított bele a felismerés. S ha ez nem lett volna elég, mármint hogy az eszközei oda lettek, jött a hab a tortán: a kiürült az élete is. Nem emlékszik pontosan, hogy hogy jutott át az úttesten. csak arra emlékszik, hogy a túloldal elérhetetlennek tűnt. Aztán, amikor átjutott, csak állt és nézte az a nőt, ott, a kirakatban, aki a legjobb tudása szerint ő maga volt.
Ez nem lehet, hogy ennyi volt. Nem lehet vége. Még itt van! Még él! Igaz, egyedül van, az élete párja rég lelécelt, a gyerekek távol, de ettől még nem kell elengednie az életet. Eltartott mire lejutott idáig, előbb el kell gyászolnia mindazt, ami útközben szinte észrevétlen oda lett. És gyászolt. Míg meg nem unta, becsülettel gyászolt.
Aztán egy szép napon elővette a racionális énjét: a gyász ideje lejárt! Leltárt kell készíteni, célt kell kitűzni és stratégiát-akciótervet kell összehozni. Határidők, mérföldkövek. Ilyen egyszerű. A cél hamar megvolt: vissza fog kapaszkodni az élet sodrába. Élni akar és megélni helyzeteket, érzelmeket, örömöket és kalandokat. A leltár sajnos siralmas lett. Alig volt amivel elindulnia; s ennél csak az akivel volt kevesebb. Ehhez igazította a stratégiáját. Előbb magát kelleti összeraknia. Pontos tervet dolgozott ki. Elhatározta, hogy semmivel nem fog kapkodni. Egyetlen dologban volt biztos, hogy idővel megjön az eredmény. Mozgás, az kell a testének, hogy a fizikai erőnlét visszatérhessen. Nyelvet fog tanulni, az majd felrázza az elméjét. És mindezt valami klubban teszi, hogy a kapcsolatait is el tudja kezdeni építeni. Másfél év elég lesz, gondolta akkor - és íme! Itt az eredmény. Még nem megy tökéletesen az olasz, de nyaralni meg egy csapat nőcivel az olasz tengerpartra. Micsoda izgalom.
...és az este bepakolt. Hamarosan indulás. Csak a rövidnadrágot itthon ne felejtse, most hogy ilyen formásra küszködte a combját és a vádliját.
lejegyezte: ebarátnőm
