Madárka - ajánló
16:18Mikor nekiindultunk az útnak - a múlt évszázad 80-as éveinek legeslegvégén - egy soproni moziba, csak annyit tudtunk a filmről, hogy Peter G...
16:18
Mikor nekiindultunk az útnak - a múlt évszázad 80-as éveinek legeslegvégén - egy soproni moziba, csak annyit tudtunk a filmről, hogy Peter Gabriel írta a zenéjét. „Biztos jó lesz!”- gondoltuk, de ennél ez a film sokkal több volt. Amit a vásznon láttunk, az folyamatosan elszomorított, megnevettetett, földbe döngölt, felemelt. Volt benne humor és szomorúság, fájdalom és öröm, valóság és álom, háború és béke. Olyan volt, mint maga az ÉLET, némi őrültséggel spékelve. Alan Parker 1984-es filmjéről van szó, amely a következő évben megnyerte Cannes-ban a Zsűri Nagydíját. Az akkor még nagyon fiatal Matthew Modine és Nicolas Cage zseniális játékát nagyszerű képek kísérték, és Peter Gabriel zenéje szinte röpítette a nézőt, hogy még könnyebben azonosulhasson az egyik főszereplő fiú, Madárka vágyával, a repüléssel.
Először a filmet láttam, csak utána olvastam a könyvet – szokásomtól eltérően. A film annyira eltalált volt, hogy jobban tetszett, mint a könyv – szokásomtól eltérően.
De semmi esetre sem akarom kicsinyíteni William Wharton 1978-as regényét. A film hatására elolvastam szinte rögtön. Nagyon mély és elgondolkodtató regény, ugyanazokkal az elemekkel, melyeket a filmnél is említettem. Csak egy dolog miatt került második helyre a film mögött: egy részében olyan hosszan és behatóan tárgyalta Madárka elmélyülését a madarak életének tanulmányozásában, hogy az egy ornitológust valószínűleg boldoggá tett volna, nekem kissé unalmasra sikeredett. És, hogy igazságos legyek, azt is meg kell említenem viszont, hogy volt benne egy olyan jelenet (mely a filmből kimaradt), ami miatt el kellett hagynom egy vasúti fülkét, ahol az összes egyetemista aludt körülöttem, a vizsga időszak végére érve. Féltem ugyanis, hogy felébresztem őket a nevetésemmel. Végre a folyosón kedvemre kacaghattam hangosan. Ez az emlék még oly sok év távlatából is kísér, akárcsak a könyvbéli kisgyermekek téli jelenete a fagyott sínek mellett, ami ekkora vidámságot váltott ki akkor nálam.
Egyszóval a Madárka olyan könyv, amit legalább egyszer az életben olvasni kell, és a Madárka olyan film, amit legalább egyszer az életben látni kell.
„Akinek szíve van, annak szárnyakat ad.”
