Húsvét hétfő reggele... Friss kalács, sonka és nárcisz illata a levegőben.  Szeretem a húsvétot. Ahogy összegyűlik a család Anyukámék kertjében,  megáll az idő. Egyszerre vagyok gyerek és anya, és ettől olyan kereken békés minden. Nézem a lányaimat, ahogy ajándékokat vadásznak  a kertben és tisztán emlékszem gyerekkorom húsvétjaira.

Mi is mindig Nagyiéknál gyűltünk össze. Izgatottan számoltuk, hány locsoló jön, jut-e mindenkinek a piros tojásból. Örömmel vágtuk vigyázzba magunkat minden csengőszóra, hogy aztán pironkodva fogadjuk az évente pontosan egyszer látott távoli rokonok locsolását. Mivel Nagyi mindig pazar reggelit készített, mindenki nálunk kezdett, így hamar véget is ért a locsolkodás. Nem is bántuk, mert ilyenkor
szuper rajzfilmeket vetítettek, ami akkoriban kuriózum volt. Aztán izgatottan lehetett várni a fiúkat, akik teli szatyor tojással érkeztek haza, amit végül némi unszolásra lovagiasan megosztottak velünk. A délutáni autós hazaút a szűkebb családdal szintén jó móka volt, a legtöbb locsoló ugyan már teljesíthette a körét, de szinte minden faluban láttunk még lelkes gyerekcsapatot nejlonzacskóval tojást gyűjteni vagy egy-egy eltévedt biciklist kerítést támasztani.

Aztán teltek az évek, már nem gyűltünk össze Nagyinál, inkább kirándulni indultunk húsvétkor. És nem csak mi. Úgy tűnt, mindenki igyekszik meglógni a locsolkodás elől, alig lehetett kijutni a városból. Félő volt, hogy előbb-utóbb feledésbe merülnek a régi szokások.

De szerencsére, most a húsvét is reneszánszát éli! Lehet, hogy valami ősi ösztön hajt minket, hogy gyermekeinken keresztül életben tartsuk a hagyományokat? Idén már hetekkel ezelőtt ünneplőbe öltöztettük a lakást, tojásokat, nyuszikat, bárányokat ültettünk a polcokra. Végül egy húsvéti egeret is, ami nagylányom szerint  méltatlanul mellőzött állat az ünnepen. Tojásfestésbe idén még nem mertem belevágni a majdnehárom- és az aligegy-évessel, de tucatnyi papírtojást színeztünk, vágtunk, téptünk, ragasztottunk. Több, sokat forgatott könyvben is előkerül a húsvét, így szinte személyes élményük is volt a lányoknak és elképzelésük is, mire készülünk. Már napok óta izgatottan számolgatjuk, hány locsoló lesz és pakolgatjuk a csokitojásokat, hogy biztosan mindenkinek jusson.

Az első csengőszónál kihúzom magam, ránézek a lányok izgalomtól ragyogó arcára és tudom, ők is szeretik a húsvétot.

lejegyezte felhőjegyzet

a kép CC

Közhely, tudjuk, …és mégis!  Ki kell emelni, írni és beszélni kell róla, hogy megmaradjon, hogy emlékezzünk: hogy minden nagy történelmi férfi alakunk mögött is ott áll egy erős nő! Közülük  is kiemelkedik Magyarország első „first lady-je” Batthyányné Zichy Antónia.

Nemesi család sarja, haladó eszméket hirdető és megvalósító ember felesége. Olyan asszony, aki méltó tudott lenni a történelmi szerepéhez, aki elegánsan és könnyedén tudott támasz és alap lenni mindahhoz, amiben a férjével együtt hitt.

Érdekes idők voltak azok. A reform kor mindenben változást hozott. Új a szemlélet, és új rend jelent meg a láthatáron.
Ez volt például a történelem során az első alkalom, hogy a titkosrendőrség nőket figyeltetett meg. És nem véletlenül. Hiszen ebben a változásban a nők is markáns szerepet játszottak, ezt támasztják alá a megfigyelési dokumentumok. Így, ha lehet ilyet mondani Zichy Antónia - ellenzéki körökben csak Tóni - Batthyány kampányfőnöke volt. 1839 december 7.i titkosrendőrségi beszámolóban  azt olvashatjuk, hogy Zichy Antónia a családjához köthető kis-kaszinókat az ellenzéki élet központjává szervezte gyakori ebédekkel, estélyeivel, illetve báljaival, ahol ő elbűvölő háziasszonyként fogadta vendégeit és "gombolyította" a szálakat. További megfigyelésekre támaszkodva azt is tudjuk, hogy Batthyányné a felsőtábla gyűlésein közvetlenül is sikeresen tudta érvényesíteni politikai befolyását. A karzaton ülve kezét ajkára téve hallgattatta el a felszólalni vágyó konzervatív ellenfeleket, vagy éppen tapsot kezdeményezett, s így sikerült megteremtenie az ellenzéki beszédek után a reformpárti hangulatot. Egyes legendák szerint egyszer Dessewffy Aurél új-konzervatív főrend felszólalása után Tóni nyíltan közölte, hogy ő nem kíván fogadni olyan embereket a házába, akik a szónokhoz hasonló politikai elveket vallanak magukénak.

Mindezek mellett ő volt az, aki elragadó jellemének köszönhetően gyakran elsimította a robbanékony, heves természetű férje által okozott konfliktusokat.   - Bár ebben nem mindig volt sikeres.  Köztudott, hogy Batthyány életét végig kísérték a párbajok és a bokszmeccsek. -

Ahogy telt az idő Zichy Antónia egyre pontosabban átlátta a politikai események irányát, ennek megfelelően politikai tettei is mindig átgondoltak voltak, amelyek számoltak a következményekkel. Bizton kijelenthetjük, hogy Tóni nem csupán eszköz volt a liberális nemesség egybekovácsolásához, hanem tevékeny szervezője is.

1848-tól kezdve azonban egyre nagyobb szkepticizmussal figyelte a történteket, ahogy ezt az emlékirataiban is leírja:

„Mikor Bécsből a hírt hozták, hogy Lajos ki lett nevezve miniszternek, mindamellett, hogy örvendetes hír volt hazánkra nézve, mégis könnyek között vettem e hírt, és mikor barátaink megkérdezték: Hát maga nem örül? azt válaszoltam, hogy: Egy félévig aludni szeretnék, és akkor ébredni mikor rendes kerékvágásban lesz minden! Minő ébredés lett volna az!”

A félelme valósággá vált, amikor férjét, az első miniszterelnököt, bebörtönözték majd bíróság elé állították. A Birodalom koholt vádjaiból világosan kiderül, hogy a szándék a halálbüntetés.

Természetesen ez a nagy asszony mindent megtett annak érdekében, hogy kiszabadítsa hőn szeretett férjét; aztán már csak azért küzdött, hogy legalább közel maradjon hozzá. Gyermekeivel mindennap feljárt a siralomházba. Végső elkeseredésében 1849. október 4-én a látogatása során egy éles tőrt csúsztat Batthyány kezébe. Másnap reggel az őrök felfedezték, hogy a volt miniszterelnök súlyos sebeket ejtett a nyakán, feltehetően azért, hogy ne a megalázó kötél, hanem inkább sortűz végezzen vele. Még aznap agyonlőttek…

Száműzetés várt ezek után Antóniára, ahol inkább a családjának szentelte magát, pedig köré gyűlt a menekültek tábora reményt és biztatást keresve. Sem ott, sem később a Magyarországra való visszatérte után sem vállalta már a korábbi szerepét. A kor „koronázatlan politikai királynője” inkább a jótékonyság fele fordult és a nők érdekérvényesítésében vállalt szerepet. Erről nem tudott lemondani. Továbbra is valami jelentős és újszerű képviselője maradt haláláig.

lejegyezte: sziluett