selyemgubanc: jelzés

Lappangó kórság

19:06

Az egészség egy megfoghatatlan valami, igencsak tág fogalom és amíg van, addig nem is igen foglalkozunk vele. Tisztelet a tudatos kivételeknek.

Magam körül azonban azt látom, hogy nagyon sokan küzdenek kisebb, nagyobb nyavalyákkal. Nemrégiben derült ki, hogy nekem is van egy lappangó, autoimmun betegségem, ami nem gyógyítható. Pedig én egészségesnek éreztem (érzem) magam. Semmilyen jel nem mutatkozott, csak annyi, hogy a normálisnak mondható mértéknél jobban hullott a hajam. Semmi más nem utalt arra, hogy baj van. Próbálkoztam mindennel: hajregeneráló kúrák, gyógynövényes samponok, hajhullás elleni szérumok, meg ami csak eszembe jutott. De nem segített semmi sem. Aztán olyan mértéket öltött a hajhullás, hogy a fodrászom már nem volt hajlandó befesteni a maradékot. Kivizsgálást tanácsolt, amit akkor én már el is kezdtem, mert magam is sejtettem, hogy valami lehet a háttérben.

A kötelező köröket végig jártam: vérvételek, gyulladást kereső ultrahangok, fogászat, nőgyógyász, belgyógyász. Semmit nem találtak, semmi jelét annak, hogy valami gond lenne.

Aztán az üzemorvosi vizsgálaton hangzott el a kulcsszó, endokrinológusnál jártam-e? Nem ott még pont nem jártam. Vérvétel és nyaki ultrahang után megállapította az endokrinológus, hogy pajzsmirigy gyulladásom van (meg még jó néhány dolog rendellenesen működik pajzsmirigy fronton grátiszba). Ez egy gyógyíthatatlan autoimmun betegség, nem lehet megszüntetni, nem fog elmúlni. Röviden ahogy én értem, a saját szervezetem valami miatt gyilkolja a pajzsmirigy állományomat, felzabálja a pajzsmirigy sejteket és ezáltal a létfontosságú hormon ellátás megváltozik. Évek alatt csökken és előbb utóbb valamilyen tünet formájában jelentkezik is.

Megrémültem elsőre, mert ez az autoimmun betegség nagyon drasztikusan hangzik. A nemlétező gyógymód is az elsőre. Ugyanis nincs mód a teljes gyógyulásra. Csak kezelni lehet ezt a betegséget és a társait. Valahol jó, hogy megvan a baj és az is, hogy kezelni lehet gyógyszerrel, diétával, életmód váltással. De önmagában mégis rémisztő, hogy valami már ott lappang az ember testében, nem tudunk róla, közérzetünk nem árulkodik, tünet szinte minimális, alig észrevehető és közben gyilkol belülről és ráadásul nem is tudunk soha többé megszabadulni tőle.

Hogyan is lehetne pozitívan zárni ezt a szösszenetet? Sok ilyen betegség van tudom, nem vagyok egyedül és én még jól jártam mert teljes életet élhetek ezzel együtt is, ezt is tudom. Nem mindenkinek van ilyen szerencséje. Azért a tanácsom az, hogy a szűrővizsgálatokat vegyünk komolyan. Tessék elmenni a kötelező körökre és odafigyelni az árulkodó jelekre. Érdemes időben megtalálni ha gond van.

lejegyezte: egy kedves vendégünk

Visszaszólok

17:59

Ráérősen pörgetem az arcos könyvet. Ide is - oda is beleolvasok. Azt látom, hogy több időt töltök el a hozzászólások olvasgatásával, még akkor is, ha nekem nem tetsző megnyilvánulásokat olvasok, mint amennyit szeretnék. Valamiért megfog az, hogy hogyan tudják egymást el, félre vagy mellé olvasni az emberek és persze az, hogy hogyan szólnak vissza.

Persze van mintázat, nevezhetjük trolloknak – még akkor is, ha nem szándékos gorombaságból, hanem egyéni beállítódásból rontanak neki a „békés” posztolónak. Nézzünk néhány tipikus kiváltó okot:

helyesírási hibák – hogy ezen hogy be tudnak egyesek gorombulni! Nem mintha nem lenne igazuk! Mert fontos a nyelv és fontos a figyelem és magunkat minősítjük minden jól vagy rosszul leírt betűvel. De egy elírás nem jelenti azt, hogy a sárga földbe kell döngölni és mindent és mindenkit! Csak ésszel, és építően!

cukiság a köbön – ezt értem, és jó és pozitív a cuki, de amikor már a kilencszázhetvenharmadik jajdeédi poszt jelenik meg és mindenki csöpög és szívecskézik, akkor bizony nálam is kiakad a cukiságmérő. Belegorombítok? Nem, azt hiszem, hiába tenném. Látom, hogy egy visszaszólás nem fogja egyensúlyba billenti a mérleget. Ott van megoldásnak a továbbgörgetés.

a mindenki dögöljön meg – azoknál látom ezeket a fajta hozzászólásokat, akiknek látványosan fáj a világ. Ez nem gond, van ilyen. Aki tudja, kezelje maga, vagy kezeltesse! A népek viszont ugatnak rá számolatlanul és elég gorombán! Mire jó ez? Kinek? Görgess tovább, azt javaslom!

Sorolhatnám tovább az okoskákat, a butuskákat, panaszkodókat, a kérkedőket, a magukat megjátszókat és a másokat megjáratókat, de minek. Olvassuk őket nap mint nap. Viszik az időnket!

Amire én is kiakadok, azok a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések. Olyan örömmel látnék egy alkalmazást, ami (nem nagyon, csak egy igen picit – mert én alapvetően emberből vagyok) megcsípi azt, aki ilyen kifejezést billentyűz be. Mindig az Enter!

Így majd legalább erre nem kell majd visszaszólni!

Ja, és beszállok a fejlesztési költségekbe!

lejegyezte: ebarátnőm

Dóri és Dömdödöm

19:18

Dóri régimódi lány volt. Fűszernövényeket nevelgetett az ablakpárkányán, legtöbbször szoknyát hordott, mindenféle színes virágokat préselt le, falta a romantikus regényeket és éppen szerelmes volt.

Szerelme tárgya nem tudta ezt, legfeljebb sejtette. Együtt dolgoztak és sokat beszélgettek munkán kívüli dolgokról is. Mivel Dóri nem vette föl a ma divatos lerohanós stílust, ami a lányokra lassan jobban jellemző, mint a fiúkra, nem tudta hogyan mondja el érzelmeit virágnyelven, ha a testbeszéd már nem elég. Kapott bőven cinkos pillantásokat, széles mosolyokat, egy-egy mélyebb elmerülést a másik szemében, de nem volt biztos benne, hogy nem érti-e félre.

Aztán végre eljött az alkalom! Új e-mail címet kapott Andris és őt kérte meg, küldjön neki levelet, hogy tesztelje, a régi címre küldött e-maileket is megkapja-e. Itt a lehetőség!!! Címnek csak ennyit írt: Próba. A szöveg pedig ennyi volt: Dömdödöm. Dórinak a torkában dobogott a szíve, mikor pár perc múlva már jött is a válasz. De csak ez állt benne: Szia Dóri!!! Nem erre számított. Egy: Dömdödöm, vagy: Én is, vagy: Én is dömdödöm, esetleg: Dettó megfelelt volna. Nem érte el a célját, más eszközt kell találnia, hogy Andris biztosan tudja, hogy ő…

Ti tudjátok milyen szó helyett hangzott el először a dömdödöm? Esetleg nem? A gyerekkönyvek egyik koronázatlan királyában ott a válasz.

Részlet Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő című művéből:

„– Dömdödöm. Azért nevezzük így, mert csak annyit tud mondani: dömdödöm.

– Semmi mást?

– Semmit. De azért nagyon jól megértjük, akármit is akar mondani. Néhány nap alatt te is megérted.

– Ő meg, ugye, azért jött ide, mert odakint senki se értette meg, és ki is nevették – mondtam.

– Lehet – válaszolta Mikkamakka –, magam sem tudom pontosan. De Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl azt állítja, hogy Dömdödöm tudna beszélni, csak nem akar.

– És miért nem?

– Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretniszón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

– És akinek azt mondta, hogy dömdödöm, megértette őt? – kérdeztem.

– Egészen bizonyos lehetsz benne – mondta Mikkamakka –, ámbár könnyen meglehet, hogy ezt a történetet Aromo találta ki, és Dömdödöm tényleg nem tud mást mondani, csak azt, hogy dömdödöm.”

Hazafelé Dóri betért egy könyvesboltba, otthon pedig egy saját kezűleg készített, préselt virágos könyvjelzőt csúsztatott a megfelelő oldalra. Közeleg Andris szülinapja…

Lejegyezte: Vica

Lappangó kórság

Visszaszólok

Dóri és Dömdödöm

Kapcsolat

Írások szerzők szerint

Facebook

Népszerű bejegyzések