Lassú tempójú nagyon dráma egy férfiról, aki mindent elvesztett, és lelkiismeret furdalását, a borzalmas emlékeket egész életében magával hurcolva próbál valahogy élni, túlélni. Mert az élet élni akar, sokszor akkor is, ha mi magunk éppen nem. Hogy a dolog ne legyen olyan egyszerű, még a bátyja is meghal, és végrendeletében őt nevezi ki a tinédzser fia gyámjának. Na itt lehetne végleg bedobni a törölközőt. Hősünk – némi vívódás után - azonban megpróbál helytállni, mert jó ember, és még mindig maradtak benne érzések (jó mélyre elásva), de egy gyászoló tini fiúval, a múltjával, a rengeteg tennivalóval a nyakában, a régi életéről szóló, már messzi városban ez nem könnyű. A film a lehető legpozitívabb és optimistább (de nem szájbarágós, se nem nyálas), és arról szól, hogyan lehet elbúcsúznii, megbocsátani, alkalmazkodni, elfogadni, nem mindenért magunkra haragudni, segítséget kérni és elfogadni, és egy egészen kicsi lépés megtételével azt üzenni a világegyetemnek, hogy itt vagyok! Még itt vagyok! Újra itt vagyok!

Kinek ajánlom?

Ne nézd meg, ha: