Az utóbbi időkben három olyan filmet láttam, ami egészen részletesen és közelről mutatja meg, hogy élnek az űrhajósok ott fent az űrben, az űrhajóban vagy annak közelében. Illetve a héten már azt is megnézhettem, milyen lehet egyes egyedül a Marson lenni (közben jókat röhögtünk, mert az egészet Magyarországon forgatták, stúdióban….). A képzelőerőm is meglehetősen fejlett, így aztán izzadt tenyérrel éltem át, milyen lehet az, amikor távolról csodálja valaki a Földet, és közben ott van kint a nagy világmindenségben, magára, és a társaira, meg különböző furcsa természeti jelenségekre utalva. És hát ugye tudjuk, hogy toborozzák a vállalkozó kedvűeket a Mars expedícióhoz – amire mellesleg kétgyermekes anyuka is jelentkezett, vajon miért… de ez már egy másik kérdés. Szóval a lehetőség egyre közelebbivé válik.

Csodálatosnak tartom, hogy fantasztikus látványban gyönyörködhetnek az ott fent tartózkodók, hogy  egész másképp élhetik és érthetik meg a létezésünket, és hogy átérezhetik, hogy valami sokkal nagyobb rendszernek vagyunk a része, amiben csak kicsi krumplik (vagy apró porszemek) vagyunk a mindennapi életkénkkel, problémáinkkal. Ezt azért egyszer szívesen megnézném, átélném.

De ha abba gondolok bele, hogy micsoda bezártság, valósággal börtön egy darab űrhajóban lenni összezárva ugyanazokkal az emberekkel, és nem lehet kiugrani a boltba, sétálni, fagyizni, shopingolni, még levegőzni sem, az rémülettel tölt el. Ráadásul egy hosszabb űrutazás azt jelenti, hogy akár évekig ugyanazokat az arcokat kell nézni, ugyanazt a kaját enni, ugyanazokat a ruhákat hordani, és ugyanazokkal a dolgokkal szórakoztatni magamat. Na hát ezt már nem! Ez tényleg a börtön börtöne: nincs választási lehetőség. Ha megunom a társaságot, és kimegyek egy kis űrsétára, akkor meg aztán tényleg egyedül leszek, és senki, de senki nem tud megmenteni, ha valami gebasz van. Legvégső esetben ott halhatok meg, bezárva egy űrruhába, teljesen magamra hagyva, még telefonon sem tudok utolsó üzenetet küldeni, max. gyönyörködhetek a látványban, hallelujja. 

Akár az űrhajóban a többiekkel, akár kint, egyedül, de számomra ez a magány a végső foka. Az igazi, végső, semmihez nem hasonlítható űr. És ezt soha, de soha nem szeretném átélni.

Így kedves embertársaim, rám ne számítsatok, sem a Mars expedíciónál, sem egyéb űrutazásoknál! Én soha de soha, semmi pénzért nem leszek űrhajós és punktum! :-)

lejegyezte: szemfény